E-cigi webshopunkból e-cigi kazánokat és porlasztókat is beszerezhetsz, és mindent meg is tudhatsz róluk alábbi cikkünkből!
Az elektronikus cigaretta a hagyományos dohányzás népszerű alternatívája, ami az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált. Az e-cigaretták egy akkumulátorral működő fűtőelem segítségével párologtatnak el egy folyadékot, aminek gőzét a használó belélegzi. A fűtőelemet többféleképpen is nevezik, így például kazánnak és porlasztónak is, ám itt van egy kis keveredés, ugyanis e két megnevezés valójában nem ugyanazt az alkatrészt jelöli.
Kezdjük egy ajánlással, és máris érthetővé válik a fenti mondat: azok számára, akik még csak ismerkednek az e-cigizés világával, a porlasztós kazán a javasolt, hiszen nem kell foglalkozni annak megépítésével, csupán be kell helyezni a kazánba a porlasztót, és már használható is.
Az e-cigi porlasztók többféle ellenállással vásárolhatóak meg, ami keveredést is okozhatna, ám a készülékhez adott használati utasítás mindig jelzi, hogy az milyen porlasztóval, illetve milyen teljesítmény-tartományon kompatibilis.
A kezdő készülékek gyakorlatilag akkumulátorból, működést biztosító elektronikából és az e-cigi kazánból állnak, míg az úgynevezett modokhoz külön lehet a kazánt megvásárolni. Ilyenkor először el kell dönteni, hogy milyen felhasználási módot preferálunk – MTL vagy DL –, majd ennek alapján dönteni, és ilyenkor már valójában csak a kazán kinézete lehet döntő.
Az e-cigi porlasztó használatba vétele
Fentebb írtuk, hogy a porlasztót csupán be kell helyezni a kazánba, és már lehet is használni – nos, ez így, ebben a formában nem teljesen igaz, de nem kell megijedni, csupán egy apróságot kell közbeiktatnunk.
Az e-cigi porlasztót a kazánba helyezés előtt "be kell áztatni", ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a rajta található nyílásokon át – ahol felveszi a likvidet – egy-egy cseppet kell adagolni, majd be lehet helyezni a kazánba. A tartály feltöltése után pedig még legalább 10-15 percet várni kell, hogy a vatta alaposan átázzon, ugyanis ellenkező esetben jön az úgynevezett "dry hit", ami rettenetes, égett ízt jelent, a porlasztó pedig gyakorlatilag azonnal leég, és cserélni kell.
Érdemes még tudni, hogy a porlasztónál létezik fejlettebb eszköz is az e-cigi likvid elpárologtatására, ám ehhez némi tudásra és kézügyességre is szükség van, míg a porlasztók esetében ez nem lényeges.
Meddig használható egy e-cigi porlasztó?
Mint mindennek, a porlasztóknak is van élettartama: nagyjából 4-5 hét a maximum, de átlagosan két hét szokott lenni az az idő, amíg megfelelő ízélményt garantálnak. A valóságos élettartam azonban több tényezőtől is függ, így például a tisztítástól, vagy a használat gyakoriságától.
A rendszeres használat mellett előfordulhat, hogy már egy hét után szükség lesz a cserére, de a "kocadohányosok" számára az egy hónapnál hosszabb idő sem elképzelhetetlen. Érdemes tudni, hogy mik a jelei az e-cigi porlasztó elhasználtságának; a leggyakoribbak a következők:
- furcsa, "szörcsögő" hangok,
- égett, keserű, vagy megváltozott íz,
- gyérebb gőz.
A szörcsögő hangot azonnal felismerhetjük: mint amikor egy üres pohárból szeretnénk szívószállal kinyerni az utolsó cseppeket; ilyenkor egy tisztítás még segíthet, de nem minden esetben. Az íz megváltozását nem kell ecsetelni, mindenkinek fel fog tűnni, ahogy a gőzmennyiség csökkenése is; bármelyik jelenik meg, le kell cserélni a porlasztót!
Ha e-cigi kazánt, vagy e-cigi porlasztót szeretnél vásárolni, tekintsd meg e-cigi webshopunk kínálatát, válassz, majd rendelj mindössze néhány kattintással, ha pedig kérdésed lenne termékeinkkel, vagy a rendelés menetével kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!